1. fejezet - 1x06 vége utáni történések "Chloe"
Elfutott. Azt sem tudta hová, miért. Vegyes érzelmek kavarogtak benne; csalódottság, félelem, bűntudat. Nem tudta felfogni, hogy miért vele történik ez. Miért ő kapja ezt a degenerált életet. Meggondolatlanság volt a 16. születésnapján ezt kívánni. De ki gondolta volna, hogy mind az, amit kíván, valóra fog válni. Ő érezte magát a legszerencsétlenebb lánynak a világon.
Lassan egy órája bolyongott San Francisco sötét utcáin. Tehetetlen volt. Unalmában végig gondolta az egész életét. Eszébe jutottak a régi szép idők, amikor még semmi gondja nem volt. Nem tudta kik azok a Mai-k. Fogalma sem volt arról, hogy ki is ő valójában. Az emlékek össze-vissza kavarogtak a fejében. Egyszer a múlton, máskor a jelenen, majd a jövőn kattogott az agya. Letört szellemileg és fizikailag is. Minden erő kiszállt a törékenynek látszó testéből. Ballagott az úttest közepén. A magas sarkú cipő már nagyon szorította a lábát, ezért levetette, de még ezek után is érezte a lüktető fájdalmat a lábfején. Mezítláb folytatta útját. Némi gondolkodás után rászánta magát, hogy hazamenjen.
Chloe King úgy érezte magát, mint akit egy baseball ütővel fejbe vertek volna. Szédült, forgott vele a világ és hányingere volt. Társult hozzá a szívében égő fájdalom. A bűntudat, hogy Brian-t mennyire megbántotta, akaratán kívül. Az esze azt súgta, Alek-nek igaza volt. Igaza volt abban, hogy ennek nem lesz jó vége. Miért nem hallgatott rá? Talán a Brian iránti vonzódása miatt nem akarta elhinni, hogy ez a „csak barátság’’ nem fog működni.
Odaért a házuk elé. A villanyok le voltak oltva. Chloe nagyon furcsállotta az egészet, ugyanis az anyja, Meredith minden egyes éjszaka hazavárta. Addig egy szem hunyásnyit sem aludt amíg meg nem érkezett. Általában egy üveg vörösborral a kezében, feloltott lámpákkal várta gyermekét, Meredith King.
Chloe kicsit félve megfogta a kilincset és elfordította. Szép lassan, mondhatni settenkedve bement a konyhába. Minél bentebb jutott a házban, annál rosszabb érzés kerítette hatalmába. Remegett. Igaz, jól látott a sötétben, de világosban jobban érezte magát, így gyorsan felkapcsolta a lámpát. Szusszant egy hatalmasat, majd összeszedte a bátorságát, és felment az emeletre. Soha nem érzett ilyet. Ez a félelem fájdalmat hasított minden végtagjában. Nem tudta meghatározni az érzést. Félelem, aggodalom.
Megdermedt. Különös zajokat hallott az édesanyja szobájából. Csörömpölést. Legszívesebben elfutott volna a félelemtől, de az anyja iránti szeretete arra késztette, hogy járjon utána a dolgoknak. A folyosó végén volt Meredith hálója. Chloe gyorsan (amilyen gyorsan csak tudott, ugyanis a lábai úgy remegtek, mint a kocsonya) odasietett a háló elé. Kinyitotta az ajtót, és kétségbeejtő látvány fogadta. Az egész szobát valaki felforgatta. A papírok mindenfelé hevertek a szobában. Az ablak pedig tárva nyitva.
Chloe dühéből gyűjtve energiát kiugrott az ablakon és kiugrott az ablakból és üldözőbe vette a „látogatót”. Érzékszervei a sok gyakorlás hatására nagyon fejlettek voltak, így érzékelni tudta, hogy merre van a betörő. Ilyenkor mond köszönetet Jasmine-nak és Alek-nak a sok kínzásért. Tetőről-tetőre, sikátorból-sikátorba szaladtak, ugráltak, vetődtek. Egy ideig úgy tűnt, hogy a fickó van előnyben, de Chloe a sok edzés következtében nagyon gyors futó volt. A gazember elvétette az egyik ugrást, így Chloe könnyen el tudta őt kapni.
–Szia, Chloe! Nem gondolod, hogy rég találkoztunk? – Mondta önelégülten a jó pár fölös súllyal rendelkező férfi.
–Mekkora egy bunkó maga! Árulja el honnan tudja a nevemet! Sőt egy jobb kérdés; mit keresett a házunkban? Gondolom nem pajszert keresett, hogy szétfeszíthesse a sok cukortól összeragadt seggét! – Chloe normális körülmények között nem mondott volna ilyet. De mindenki látja, hogy ez nem az. –Sokkal erősebb vagyok önnél, szóval jó lenne, ha elárulná mit keresett az édesanyám hálószobájában! Nem mondom még egyszer! Bökje már ki! – ordibálta. –Te tényleg nem ismersz meg! Pedig olyan kicsi voltál, amikor elmentünk. Hogy megnőttél. Igazi szépség lett belőled. – mondta a férfi. –Apa? Várj te nem apa vagy. George bácsi? – Chloe úgy érezte, hogy egy világ borul össze. Minden csak rosszabbra fordul. Ha visszajön George bácsi, nos, abból sohasem szokott semmi jó kisülni.
--Okos. Nagyon okos lány vagy. Nem változtál semmit. – Mondta George bácsi, a hatalmas épület tetején.
--Apa merre van? Ti ketten össze vagytok nőve. Ha te jössz, akkor ő is. - Magabiztosan csengett Chloe hangja. Pedig a legszívesebben összeesett volna az idegtől.
--Bizony ő is San Francisco-ban van. – Mondta vidáman a férfi.
--Nem akart látni? Vagy valami? Ennyi év után? – Kérdezte Chloe csalódottan.
--Látni akart. Csak félt. Tudja, hogy már igazi hölgy vagy. Úgy gondolja, hogy felnőttél. – Mondta hihetően George.
--Valóban?
--Bizony. Most pedig nem akarod megölelni rég nem látott George bácsikádat? – egy kis szünet után hozzátette. – Kérlek.
--Oké, egy ölelés, de még mindig nem értem mit kerestél anya hálószobájában. Ezt meg kell magyaráznod, s még nagyon sok mindent. – George átölelte Chloe-t, majd amikor kezdtek kibontakozni egymás öleléséből, a férfi gyors, erős mozdulattal meglökte. Chloe elvesztette egyensúlyát, és elkezdett a mélybe zuhanni.
--Nocsak, mégsem vagy olyan okos. Soha nem tudod meg, mit kerestem Meredith szobájában. Ostoba Chloe. – George fogta magát, és villámgyorsan elfutott.
